Na a napokban jól vesénrúgott az immunrendszerem, vörös, bedagadt szemekkel feküdtem és trombitáltam ki az orromon a felesleget. Egy új bacilustörzs fejlődött ki körülöttem és főleg bennem, lassan rá se hederítve a paracsetamol s piramidon írtóhadjárataira. De asszem túlélem, ma már képes voltam végighallgatni fat freddy-t s jót röhögtem a helyi rádiósztár gagyi reklámján. Jól esett magam mellett tudni azt, aki igazán számít, együtt szortyogtunk ebben a papírzsebkendő illatú, lehangoló kontextusban (merszi Rálúká, áj grizsö de tinye lá Szibíjú ;). Olvasgattam, múviztam és hahiszitek hanem, berobbantottam a rezsót, jó meleg van most is, itt duruzsol mellettem mint egy kandaló, remélem nem robban a képembe.. Mindenesetre végleg leszámoltam a nyárral, az idén többször nem dőlök be a napsütésnek, persze a melegítő is túlzás. Értem én, de leszarom ugyebár..
Na és mi a tanulság? Az, hogy kettesben szép a magány.
Fat Freddy´s Drop: Roady (úgy érzem magam mint a polip, kimászva nyakon ragadja a szakszafont:)
Ápropó. Mellékszálként hadd mutassam be, ha nem ismeritek a szopós kis John Mayer-t (folytatva politika és zene nagysikerű rovatunkat). Ebben a kedves vidiójában a babahajú művész érzi a politikát, ígyhát politikai is lett a klipp, szegényke.. Popérzés és világmegváltás, fájdalmas akordok és street-art. A legények várnak, háha megváltozik a világ vazzee, és bár abban biztosak abban, hogy így nem fasza, nem igazán tudják artikulálni mi is bántja őket és mit tehetnének ellene. Na majd úgyis jön a nagy generácijóváltás, aztán mi vezérkedünk, mongya sóhajtva.. És inkább összefirkálják tüntetésképpen a néma falakat. Ez is tanulság..