Forog a világ az erdélyi magyar szavazó körül. Valóban, mert úgy nézk ki, nemsokára ő kerül kis világunk középpontjába és feltartózhatatlanul gravitál a politika minden bájával őfeléje. Nincs is ezzel semmi baj, sőt ez a dolgok megszokott kerékvágása a demokratikus rendben. Azonban a közelgő uniós választások azonban most egy eddig szokatlan helyzetbe hozzák a szavazni vágyókat: dönteniük is kell. Mindezidáig sikerrel fenntartott romániai magyar politikai egység immár véglegesen berepedni látszik és ha tetszik, ha nem választani kell, jóadag felelőséggel.
Hogy ez miért alakult így, hosszú történet, ne menjünk most bele. Az azonban mindenképp érdekes, ahogyan a versengő felek igyekeznek elhelyezni magukat a politikai térben: beindult a címkézés. Ki a populistább és ki a racionálisabb, ki a jobb és ki a bal, ki az igaz és ki a hamis, magyarán ki a hülye és ki nem. Ehhez a játékhoz illeszkedik elválaszthatatlanul az a kérdés, hogy ki a magyar és ki az aki kevésbé az. Mert ugy-e a romániai magyar választók zöme értelemszerűen az identitás mentén tapogatózik a közéleti szélviharokban, magyar vagyok tehát a magyarságomra szavazok. Az érdekes ebben csak az,
hogy kinek sikerül majd a leghitelesebben megfelelnie az erdélyi magyar királyfi prototípusának.
És igen királyfi és nem politikus, mert ez a kérdés a politikai folklór tartományában mozog. Kommunikálhatnak politológusi szakszavakban, példának okáért, hogy ki az európerebb és a kompromisszumpártibb, a mindennapi élet tartományában ezek a fogalmak önmagukban üressen kongnak. Mert nem az Örömódára mulatnak errefele, hanem mondjuk a Csárdáskirálynéra. Ebben érzik magukat otthon, ez jelent számukra értelmeset: identitás és erkölcs, a jó és a rossz örök harcára vetítve. A demokrácia magával sodorta a tömegeket a politikába és így ez a szemlélet legitimmé vált. A politikus olyan démonokkal kell látványosan megkűzdjön, amik azelőtt a farsangozás gúnyjátékában szerepeltek. Talán így lehet megmagyarázni Băsescu néha már kínos népszerűségét, vagy akár Tőkés László tündöklését. A legkisebb királyfi nem adja fel, sárkányt eszik, igazságot tesz és ővé jutalmul a fele királyság. Az erdélyi magyar politikai csatározásokat figyelve ismerősnek tűnhet ez a kép.
Csakhogy ez nem mese, bármennyire is szeretnénk. A politikai öntörvényű világában a színfalak mögött teljesen másképp osztják a kártyákat. De azt megérteni politikussá kell válni és ezt a luxust kevessen engedik meg maguknak. Tehát mindenki úgy látja majd a történéseket, ahogy számára a legszimpatikusabb. Jobb és bal, populista és demokrata, európer és nacionalista, sőt immár Fidesz-MSZP ellentétpárok ennek a politikai harcnak egy-egy szeletei. Mindenki kűzdjön meg a maga démonaival és tessék választani.
