A minap megnéztem egy érdekes brazil múvit: Terra em transe (1967), Glauber Rocha rendezésében. Igaz, kérdésfeltevésében láttam jobbat is a témában (Rettegett Iván - Eisenstein), és persze más kor más történet, de nahát, egy csomó kérdést vetett fel a monitoromra. A legfontosabbat: mi a fűzfánfütyülő nyavaja ez a politika?! Van egy jó kis jelenet benne: a nép embere és a nép, az istenadta nép. S mi lesz belőle: karnevál. Baj ez?

Eseményekben talán el tudom mondani, definiciókban is, kulcsszavakban, alapösszefüggésekben, - de valahogy mégsem teljes a kép. Ez a film is ezt erősítette meg bennem. Marad egy kis hiányérzet az emberben és épphogy az ember természete felől. Kitűzött célok és az ideák pongyolája között a döntés és ekkor ugyebár a lélek változása, a tranzició. Huh.. Ha jól értem a politika átmenet. És ez az átmenet nem hagyja érintetlenül az embert sem, akár csuklóig van benne, akár csak a szélén ásítozik. Közben olvasom a metazinon, hogy a csimpánzok agresszivitását vizsgálva a háború és béke dichotómiáját akár tudományosan is megmagyarázhatjuk. Fasza.

Nekem csak sejtéseim vannak a politikai elveimet illetően. Nem akarom tudni, vagy nem akarom kimondani, mert nem hiszek a skatulyákban (semmi bajom a gyufával). Ami a legzavaróbb, hogy van igazságérzetem. És bár mindent meg tudok magyarázni, akkor is idegesít. Azt hiszem számomra az a legfontosabb, hogy vigyorogni tudjak. És közben bajszot növelek. He-he.