nahát, tépelődök. tépem, mint a libát a dolgokat és nemcsak, úgy általában mindent.

be kell valljam bátran, néhány kérdést rosszul tettem fel és mégcsak a jó választ sem adtam rá.

azt modják, a hibáiból tanul az ember. figyelek megfeszítve. más: ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz. őszintén nem tudom honnan a picsából szedtem össze ezeket a bölcsességeket, de kezdem elfogadni. manapság ezekkel problematizálok/operálok. még hamvast is elővettem(!!!).

milyen buta az ember, hogy kialakít magáról egy képet és azt kézpénznek veszi. persze, mások viselkedése/reakciója alapján - az énkép a szociális tér/kapcsolatok viszonylatában változik/alakul.

csakhogy, az az igazság, hogy ez csak tükröződés. mások hibáinak, nyomorult életének viszonylatában nem érdemes látszani. "a gondolkodom, tehát vagyok", az intelektus, az én azért van, hogy szűrjön kérem. a kritika. s formálja a maga képére mindezt. legalább látótávolságban. madártávlatból, akár az egész világot. a történelem és mindannyiunk élete erről szól, hogy kinek mit írnak fel a fejfájára (a befutott időtávon kívül). miért érdemes élni és megdögleni. a kibaszott világ, ugye?

a többi, levanszarvakéremszépen.