Olvasgatok a finnországi svédek és az Aland-szigeteken élők politikai mindennapjairól. Lehet tévedek, de azt hiszem megtaláltam néhány karakteres erdélyi értelmiség közéleti példaképét. Talán pl. ez is megerősítette bennük, miért kell szorgalmazni a képviselet pluralizmusát. Persze, egy önálló párt nagyobb garancia a pluralizmusra, mint ahogy látjuk az SZKT, de szerintem a Szövetséget kellene hiszterizálni, izé pluralizálni (a közöségek és nem az elit élethelyzetének függvényében persze..). Érdekesebb és termékenyebb is lenne.
Namostmár, legyünk őszinték, ezen urak érthetők is, ha például Winkler Gyula-féle (nyelvezetében, sőt nyelvileg is barvúros) interjúkra gondolunk: "Miközben harcolunk az autonómiáért, úgy mennek el a vonatok mellettünk, hogy jobb sem kell" (- már a kifejezés képvilága se semmi, gondolom a vonat a tranzicó, mi még naív hiedelemvilágunkkal közösségileg a peronon; Winkler öltönyösen, a szerkesztő figyelmének kiséretében apró termetű honfoglaláskori lován harcolna az ellenőrrel a kedvezményes jegydíjért, de a nép cserébe inkább a tyúkot és a kecskét szeretné kikötni az utastérben; konfliktushelyzet).
Persze a szerkesztő is megér egy rövid fohászt, hogy ezt emelte ki (bár az is jó kérdés, hogy mi mást lehetett volna..). Ahaha, autonómia szemben a decentralizációs és nyámnyám: jogi lehetőségekkel .
Nos, szerintem mindkettő ugyanarról szól. Az előbbi meg tekintettel van a kulturális, közösségi körülményekre is. Vagyis Winkler, jóhiszeműen, nem mond semmit. Legfeljebb a szerkesztő/újságíró sugallja, hogy a "progresszió" útjában áll az identitás, a kultúra (gondolom bonyolítják a bürokráciát, a közigazgatást, a jövő falanszterét).
Ó, ti nemzeti tragédiák! Óh ti autonómiák miatt elmúlasztott esélyek, amik vonat alakjában röppennek a kurva messziségbe, onnan, a perononról nézve. Inkább a Blame it on the boogie.
