Egy hetet töltöttünk Európa és Ázsia lüktető találkozási pontján. Nem kell bemutatni. Millió szín, forma, íz, szag és igen, kultúra. Van új a nap alatt.
Az Aya Sofia tövében laktunk. Tetőn, szabad ég alatt aludtunk, reggelenként a Boszporuszt bámultuk, Ázsiában néha esett az eső. Robbantottak is, de mi lemaradtunk.
Egy bazárban, vettem egy csomag dohányt, egy öregtől. Kotort az áruk között. Nem volt más cigarettadohány, csak ez az egyszerű zacskóba csomagolt, zárjegy nélküli sárga, apróra vágott valami. A vége bedrótozva. Kelet-Törökországból. Alkudtunk, megvettem. Aztán mint a mesékben, bárhol elővettem, bajszos arcok jelentek meg körülöttünk azzal a kéréssel, engedjem meg, hadd sodorjanak egy szálat. Bemutatkoztak, olyan is volt aki egy szót sem tudott angolul. Ültünk, mosolyogtunk amig elkészült a cigarettával, teával kinált, elszívta merengve, majd megköszönte és ment is tovább. Kiderült, ez valami ritkaság. Kurd dohány. A dohánynak is van identitása.
Musztafa barátunk egy csillagos éjszaka, a Boszporusz partján énekelt nekünk. Ezt. Isztambul, ó Isztambul.
