Azon izélek, merre és honnan gyökerezik az emberben (ti. münk) a korrupció jelensége. Ezt mondja a wikipédia:
A korrupció (a latin corruptĭo, romlás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttására való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Attól függően, hogy milyen pozícióban van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikai, közigazgatási, rendőri vagy gazdasági korrupcióról.
Egyöntetűen elfogadott definíciója nincsen, mint ahogy a korruptnak tekintett tevékenység határai is kultúráról kultúrára és korszakról korszakra változnak. Egyes definíciós kísérletek a közérdek vagy a társadalmi feladat fogalmán alapulnak, mások a piaci folyamatok elnyomásán.[1]
A jelenség eszerint egyrészt a jogilag, közjogilag leszabályzott/intézményesített formális cselekvési modellek, eljárások, procedúrákkal szemben értelmezhető. Vagyis a korrupció ezek mellett megjelenő alternatív, ügyintéző magatartás. A "jogosulatlan előny" kifejezést ennek tükrében kell értelmezni. De mindent nem lehet leszabályozni és ami le van, ahhoz is kell a társadalmi elfogadottság, a szélessávú koncenció. Ez meg nemhogy változik, hanem ráadásként diffúz is. Esete és értelme válogatja.
A képet csak bonyolítandó, morális dimenzióba emelkedünk a "közérdek" és a "társadalmi feladat" fikciójának említésével. Avagy "kinek jobb a közjó?" kérdését tappinthatjuk. Ez már a politika lenyomata.
A "piaci folyamatok" az megint egy szabályrendszer - amely akárcsak a jogi szemlélet esetében, - kiszámíthatóvá teszi a szereplők magatartását (létezik közgazdaságtani etika). Így olajozotabban, biztonságosabban zajlanak a termelési viszonyok, eszközök, javak és tulajdonok cseréje. Mégis a gazdaságnak az innováció nélkülözhetetlen eleme. A racionális cselekvés az érdek és haszon szem elött tartásával könnyen felrúg szabályokat (közismert tény, hogy bizonyos bizonyos cégek bevallottan külön keretet tartanak fel a megvesztegetés költségeinek fedezésére).
Namármost. Ha antroplógiai megközelítésben tartjuk fényforrás felé a korrupciót, a versengő cselekvési modelek és eljárások talajára landolunk. Intézmények és intézményesülés. Lesz cselekvés ami elfogadottá válik, sikeres, igazodnak hozzá az emberek a cselekvés pillanatában, így intézményesül, de lesz amire mindez nem érvényes. Az előbbi elfogadottá válik, az utóbbi kevésbé. Folyamatosan új és új megoldások bukkannak fel. Ez a folyamat állandó. A wikipédia a kulturális elfogadottság kérdése alatt ezt érti.
Vagyis, érthetjük úgy a korrupciót, mint alternatív eljárást, cselekvési magatartást: bizonyos helyzetekben a boldogulás. Lehet kényelmesebb, gyorsabb, olcsóbb. Az pedig már a szélesebb társadalmi környezet függvénye, hogy megéri-e. Főbe lőnek, vagy akár megbecsülés is jár érte. A jog szerint jogosulatlan előny ebben az értelemben akár jogos is lehet. Ha "költségeit" illetően megéri. Tehát szabályrendszerek versenyeznek: az állam és ha szerencséje van a közerkölcs is elitéli és a rendelkezésére álló eszközökkel felveszi a harcot. Igazságszolgáltatás, büntetés.
Formális eljárás kontra innovatív cselekvési minták. Csakhogy a korrupció egyben innováció. A vele való küzdelem ezért tűnhet kilátástalannak. Mindenki úgy csinálja, ahogy tudja, ahogy sikerül. Az egyéni boldogulás felülírja a "szocieté" jóváhagyta normákat (az más kérdés, hogy ez mit is jelent). A korrupció elleni harc, tehát valahol a társadalom harca az egyén magatartásával szemben, az individualizmus netovábbjával. A siker kérdése pedig hatalmi kérdés is. Demokráciában, ahol elvileg az egyéntől származtatjuk a felvértezett közhatalmat, ritka innovatív módon zajlik a harc: nyilvánosan, mindenki mindenki ellen. Vagyis akcióban a homo politicus.
Megoldási javaslat: a korrupció egyetlen ellenszere a diszkréció. :)
